A pályaorientációs folyamatban az önismeret mellett nagyon fontos, hogy ami mellett végül döntünk, milyen hétköznapokat eredményez majd a karrierünkben.

Szeretnénk bemutatni szakmákat a képviselőiken keresztül, hogy jobb rálátásotok legyen egy adott területre.

Először a “marketinges” szakmát választottuk, amiről Dajka Gábort (https://dajka-gabor.hu/ofm/index) kérdeztük, aki saját online marketing ügynökséget vezet hosszú évek óta.

– Hogy lett marketinges?
Erre nehéz egyszerűen és röviden válaszolnom, de megpróbálom. 2008-ban még a gáz- és riasztófegyverek érdekeltek. Nagyon sokat foglalkoztam a témával, így összejött egy e-book-nyi tudás, amit saját gyártású videókkal egészítettem ki, amiket felmásoltam egy CD-re és elkezdtem árulni az interneten. Nagyon megtetszett a dolog, hiszen akkor is pénzt kerestem, amikor aludtam. Ezzel párhuzamosan a programozás is érdekelt, egyre mélyebben ástam bele magamat, míg végül saját webáruház motorokat készítettem vagy éppen tartottam karban más által tervezett webshopokat. És innen indult az egész. Így kerültem a tűzhöz közel. Érdekelt a dolog technikai és a marketing része is egyaránt. A programozással megkeresett pénzemet marketinges anyagokra költöttem. Elég jól ment a marketing, hiszen a partnereim szép összegeket kerestek velem, már akkor is. Eltelt jó pár év, ami a tanulásról és a tapasztalatszerzésről szólt. Mára már többen segítik az ügyfeleinket. Ha kell, akkor újságíró dolgozik velük, ha kell, akkor marketingszöveg-író, vagy webmester.

– Hogy telik egy napja jellemzően? Mennyit dolgozik?

Vállalkozóként rengeteget dolgozom. De csak azért, mert szeretem csinálni, szóval ez nem is igazán munka nekem, hanem inkább hobbi. Amikor nem dolgozom, akkor a marketingről olvasok. A marketing egy kimeríthetetlen téma. Egyszerűen nem lehet a végére érni, rettentően komplex. Ráadásul a marketingeszközök is folyamatosan változnak. Naprakésznek kell lenni.

Egy napom általában számítógép vagy telefon előtt telik. Reklámokat készítek
vagy az eredményeit elemzem. Sokszor terelgetni kell a partnereimet a helyes irányba, illetve a statisztikákat is prezentálnom kell. Ha éppen nincs dolgom, akkor tanulok, vagy a marketing eszközök változásait követem, esetleg írom a marketingről szóló blogomat, melyben irányt próbálok mutatni a vállalkozóknak. Napi 12-14 órákat is képes vagyok dolgozni. Sokszor úgy elrepül az idő, hogy észre sem veszem.

– Azt gondoljuk, a marketing szakma menő. Magas fizetés, szép autók, siker, pénz csillogás. Mi a valóság?
Ez valóban így van. Ez a szakma menő. Persze, azt azért nem árt tudni, hogy Magyarország kis piac, alig vagyunk 10 millióan az országban. Így egy szupersportkocsi nem reális cél, de egy szép nagy BMW igen. Munkaerőhiány van a marketing területén is. A nagyobb vállalkozások céges X6-os BMW-kel kényeztetik a marketingeseiket, jelenleg. Elég csak elmenni egy nívósabb marketing konferenciára és szét kell nézni a parkolóban. Meg fog lepődni az olvasó, mert olyan, mintha autókiállításon lenne.
A fizetés pedig attól függ, hogy mennyire pótolhatatlan a marketinges és hogy mekkora a vállalkozáshoz adott értéke. Nettó kb. 250.000 Ft-ról indulnak a fizetések, de a határ a csillagos ég. Persze a fizetés nem mindig egyezik meg a marketinges valódi jövedelmével. Egy ambiciózus és profi marketingesnek vannak különböző üzletekben részesedései, hiszen ehhez ért. Egyúttal érdemes látni, hogy napjainkban az üzleti világ határa nem egyezik meg az országhatárral. Erős nyelvtudással a világ bármely pontján lehet dolgozni akár úgy is, hogy otthon ül.

Kiből lesz a jó marketinges? Milyen személyiség, készségek, képességek kellenek hozzá elsősorban?
Egy jó marketingesnek nagyon sok mindenre rá kell látnia. Ezért fontos, hogy érdeklődjön a világ iránt, legyen nyitott. Vannak jó és kevésbé jó szakemberek is. Azt vettem észre, hogy a jó marketinges “örökmozgó”. Folyamatosan tanul. Nem csak a marketinggel kapcsolatos dolgokat sajátítja el, hanem mindent, ami érdekli. Pl. beiratkozik egy OKJ tanfolyamra, vagy egyszerűen vesz 2-3 könyvet a témában és megtanulja. Meglepődne az olvasó ha tudná, hogy 1-1 marketingesnek milyen bizonyítványa, képessége van még a tarsolyában. Jó vezetői képességgel kell rendelkeznie, tudnia kell konfrontálódni és határozottan érvelni.
Egy jó marketinges közvetlen, könnyen tud ismerkedni és kapcsolatokat teremteni. Pillanatok alatt bele tudja magát képzelni a másik helyébe, így hamar megkedvelik.
Fontos, hogy át tudja érezni a kisebb, az átlagos és a nagyobb költésű emberek helyzetét is. Meg kell tudnia szólítania több célcsoportot is.

– Mi volt a legnagyobb sikere és mi a legnagyobb kudarca, amiből tanult?
Számos kirobbanó sikerben volt és van is részem, de ezeket sajnos általában nem élvezhetem sokáig, mert a vállalkozók sokszor nem tudják kezelni a hirtelen beérkező többlet forgalmat. Sokszor le kellett már állítanom nagyon jól teljesítő kampányokat, mert a vállalkozásoknak nem volt több kapacitásuk vagy a gyártó nem tudta a megrendelt mennyiséget legyártani ésszerű határidőn belül.
Kudarcot is éltem már meg. Vannak olyan esetek, amikor egyszerűen nem kell a piacnak az adott termék, még akkor sem, ha 70%-kal olcsóbban kínáljuk.
Olyan esettel is szoktunk találkozni, hogy beletesszük szívünket, lelkünket és időnket egy vállalkozás beindítása érdekében, és mikor már egyre sikeresebben működik, akkor a vállalkozó menet közben rájön, hogy mégsem ezzel szeretne foglalkozni, mert ez neki túlságosan fárasztó, így befejezi egyik napról a másikra.

– Érdekel a marketing. Mit tanuljak, hol a legerősebb a képzés? Milyen tárgyakban, nyelvekben erősítsek?
A marketing elég tág fogalom. Attól függ, hogy mely terület vagy területek érdekelnek, legyen akár PR, kommunikáció, PPC, szövegírás, vagy ezek mind együtt. Az egyetemi képzést persze javaslom, hiszen fontos elméleti tudást ad, illetve a multiknál a papír a beugró. Ilyen képzések elérhetőek a a Budapesti Metropolitan Egyetemen, illetve a Budapesti Gazdasági Egyetemen is. De alapvetően a naprakész, gyakorlati tudást saját magadnak kell elsajátítani. Ha pl. Google Ads szakember szeretnél lenni, akkor a tanulást az Amazonon kapható e témakörrel foglalkozó könyvekkel érdemes elkezdeni.
Én pl. 2015-óta Google Partner vagyok, minősített Ads szakértő, aminek az egyik feltétele az, hogy sok jó minőségű és jól teljesítő reklámot építsen fel az ember.
Fel kell tudnod ismeri a képességeidet. Ha például marketing szövegíró szeretnél lenni, akkor valószínűleg már ott lapulnak a számítógépeden vagy a neten a saját írásaid. A könyvespolcod pedig már régen tele van, a házban a könyvek vannak mindenhol, esetleg belenéztél már néhány copywriter kurzusba is. A szakma nyelve az angol, így abban erősnek kell lenned.

Kedves pályaválasztó, téged elvarázsol ez a szakma, szerinted alkalmas vagy rá?

Megrendelem a játékot


Vissza a főoldalra

Kategória: Egyéb

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük